Húdejóafészbúk :D

Sokáig ellenálltam neki. Küldözgettek időnként emberek meghívókat rá, amit leginkább figyelmen kívül hagytam, mainapság divatos kifejezéssel élve ignoráltam. :) Úgy voltam vele, hogy hagyjuk már, a másik közösségi oldalt is unom, kit érdekel...
De azért a kedvenc könyvkiadóm egyik oldalára csak el kellett időnként látogatnom, olvasgatni a többieket, letölteni ezt-azt, amit kariajinak adtak. Még mindig ellenálltam, ááá, én biza nem regisztrálok.
Aztán Kata barátném is küldött meghívót, és ő az a személy, akinek szerintem nemigen tudnék nemet mondani, még egy ilyen sutaságra sem. :) Ahogy Roni unokatesóm fogalmazott, ő az, akinek mindent elnéznék, mindent megbocsájtanék, bármiről is lenne szó. Igaza van, persze kisebb kikötésekkel. (Pl. vér ne folyjon! :D) Szóval az ő kedvéért már regisztráltam. De úgy voltam vele, hogy azért nem vagyok oda a témáért.
Jött pár ismerős, régi sulitársak, egypár rokony, és néhány virtuális ismerős, pölö innen a blogról. :D Pusztán kíváncsiságból letöltöttem az ifonra a fészbúk klienst, aztán csak pislogtam, fogggalmam sem volt, mit is kéne vele kezdenem. Aztán persze pár óra alatt rájöttem, hogy hogy is kell vele bánni, de nehéz úgy, hogy eleve dunsztom sincs, hogy mikre képes a site. Na mindegy is. Ájfonkliensről azt tudni kell, hogy szól, ha üzenet vagy felkérés érkezik, szépen fut a háttérben, és időnként ellenőrzi a szervert, hogy nincs-e változás, és ha van, olyasmi üzenetet dob, mintha sms jött volna, először néztem is bután, hogy mi az istent írogat nekem esemest a fészbúk. :D Szóval időnként dumálgatott itt nekem, időnként unalmamban én nézegettem, a lényeg az, hogy szinte rászoktam. Ha ráérek, megsasolom a hírfolyamot, hogy lássam, írtak-e valami érdekeset a kiadós oldalon, meg ilyesmik.
Hétvégén a másik kütyün, az ájpeden neteztem, míg párom meg az unokatesóm kint szívta a "friss levegőt" a teraszon. Aztán mikor visszajöttek, férjem megáll a hátam mögött, és csodálkozva megkérdezte, hogy én is fent vagyok a fészbúkon? Mert hogy ő is ám, épp a minap regisztrált. De már nem emlékszik, hogy milyen emilcímmel, meg jelszóval. De azért gondoltam, rákeresek. Na, igen ritka neve van az én drágámnak, Tóth ...ból akadt többszáz, viszont az egyik mellett felismertem a képet, háhá, mondom, megvagy! Aszongya, hogy ő biza nem töltött föl képet. De hát tutira ő az, nem ver át, azt a képet én magam készítettem róla, konkrétan Mátyás király szülőháza előtt. :) No, kiderült, hogy már másodjára regisztrált, de egyik emilcímére vagy jelszavára sem emlékszik. Hűdejó. Ilyen egy összeszedett, precíz rendszergazda, nem? :D Persze meg lehet érteni, épp ez az, hogy sokkal fontosabb dolgokon jár az agya, mint egy unalmában összedobott facebook-regisztráció. Az ügyben odáig jutottunk, hogy a második, kép nélküli regisztrációjához megtaláltam az emilcímet, de az elsőt, a képeset még mindig a feledés homálya fedi, pedig kipróbáztam az összes forgalomban levő címét. Márpediglen legalább a cím kéne, hogy az egyiket meg tudja szüntetni, és a másikat használni. Pláne nehéz ügy, hogy annyira nem is érdekli. Meg engem sem. Csak úgy érdekességképpen locsogtam el a történetet. :)
Minap megint nézelődtem, aztán a hírfolyamon megakadt a szemem egy néven, olyan kis ismerős volt. Előszedtem agyamban az archív fájlokat, hogy rájöjjek, honnan ismerős. Rá is jöttem, egy régi munkahelyemről; egy darabig együtt dolgoztunk. Ciánt nem szedtem volna rá, de azért nem volt olyan tucatnév, hogy nagy lett volna az esély a tévedésre. :)
És kiderült, hogy egyik kedves bloggerina társunk anyukája! :D Hihetetlen, hogy milyen kicsi is a világ. Nagyon örültem, mert kedveltem az illetőt, és kíváncsi lettem volna rá, hogy mi van vele. :)
Mondják, hogy az internet közelebb hozza egymáshoz az embereket. Nem mondom, hogy minden esetben igaz, mert nem ritka, hogy a testvérek, akik egymás melletti szobákban ülnek a gép előtt, cseten beszélik meg a dolgaikat (vagy mikor a hajdanvolt barátom a panellakásban a szomszéd szobában lévő "sógornőjével" a cseten beszélte meg, hogy a lány megy ki a konyhába teát készíteni, csináljon-e neki is - na nem mintha nem az ő ajtaja előtt vezetett volna el az út a konyháig :S), de az is tény, hogy remek eszköz régi ismerősök felkutatására, vagy távoli barátokkal, rokonokkal tartani a kapcsolatot. Én magam is emesenen szoktam locsogni Németországiában élő keresztanyámmal, illetve egy csomó barátommal. Mi több, vannak olyan ismerőseim, sőt, barátaim, akikkel sosem találkoztam még élőben. :)
Szóval az internet közelebb hoz. Meg a fészbúk is. Nem is olyan rossz az a fészbúk. :)