Múlt hétvégén elcsattogtunk Bálinttal moziba. Eddig még sosem járt ilyen helyen, nem meglepő, gondolom, az ő korosztálya nem igazán a helyben megülős típus. Nagy kedvence mostanság a Bogyó és Babóca, azt olvassuk este lefekvés előtt, meg megvan a könyvekből készült rajzfilm-sorozat első DVD-je is. Most megjelent újabb 13 rajzfilmecske, egyelőre még csak a mozik vetítik, de majd nyilván az is dévédésül.
Szóval Bogyó és Babóca szimpatikusnak tűnt első mozizásra, alig hosszabb, mint egy óra, és még érdekli is a gyereket. Elmentünk az Allee-ba, mert ott épp jó időpontban adták. Mondtam ugyan Ropesznek, hogy ne menjünk be hamarabb a moziba, csak pont kezdésre, de lehurrogott, hogy ááá, annyit kibír a gyerek. Hááát, kicsit unta már magát, mire egyáltalán elkezdődött - kis késéssel - a vetítés, és akkor még ugyebár csak az ajánlók mentek. Annyiban volt értelme kicsit hamarabb bemenni, hogy így tudtunk szerezni Bálintnak (meg az ott lévő lurkók zömének) ülésmagasítót. Az egyik ottani dolgozó hurcolta be őket nagy tételben, miután remek példánkat követve az összes szülő reklamált érte.
Na, az ajánlóknál az agyam picit elszállt, ott ült egy teremnyi ember 3D szemüveg nélkül; mivel mese-vetítésre készültünk, hát rajzfilm-ajánlók mentek, de MINDEGYIK 3D-ben. Innentől persze az egész kép hótt homály volt, baromira zavart. Nem tudnának készíteni az ajánlókból 2D-s és 3D-s verziót is? Na mindegy.
A 13 meséből a hetedik-nyolcadik tájékán kezdett Bálint reklamálni, hogy ugyan menjünk már. Hja, ha nem unatkozott volna előtte 20 percet, lehet, hogy jobban bírta volna. Utálom, ha valaki felemlegeti, hogy én megmondtam, de én tényleg megmondtam előre! :D
A 11. mesének még lement a főcímdala (mert olyan értelmesen van megcsinálva a mozifilm is, hogy minden egyes mese előtt ott figyel ám a főcím!) aztán vetítés megszakadt, lámpák fölkapcsolódtak.
Egy darabig vártunk türelmesen, hogy bizti valami műszaki huba lehet, és majd folytatják, de nem. Aztán úgy döntöttünk, hogy Bálint már úgyis menni akart, akkor lépjünk. Pár percet még elvoltunk, rámolásztunk, a befalt nassok hulladékát zippeltük, visszaadtuk a gyerekre a cipőt :D, aztán feltápászkodtunk. A vetítés félbeszakadásától nagyjából 5-6 perc telhetett el.
Na, ekkor bedugta a képét az ajtón egy alkalmazott, hogy ugyan már miért nem hagyjuk el a termet, meg az épületet, merthogy bombariadó van. Hát nem szóltak? Hát nem!
Ahogy bandukoltunk kifelé, láttuk ám, hogy az összes többi moziterem már mind üres, rég kiürítették mindet. A bombus helyett az agyam detonált csaknem, hogy milyen hülyék dolgoznak ott. Oké, hogy nagy valószínűséggel kamu az egész bomba, pláne, hogy mint utóbb kiderült, előző nap is volt egy riadó, de akkor is! Minden termet értesítenek, hogy huss kifelé sebtiben, csak azt az egyet hagyják ki, amiben egy nagy csapatnyi óvodáskorú kisgyerek van?! Most nooooormálisak?

Bálint egyébként marhára élvezte, mert imádja a mentő-, tűzoltó-, rendőr- és miegyébautókat, és elég sok rendőrjárgány ácsorgott a parkolóból kifelé menet. :)
Az utolsó három mesét meg majd megnézzük, ha megjelenik a DVD...

Haj, de jó is volt ma ez a kis holdfogyatkozás! :) (Amúgy ezúton is köszi, Dzsoni, hogy szóltál róla! :D) Gondoltam, majd előszedem a kukkert, idén még szegénykét úgysem használtam, de majd most jól meglesem a Holdat! Csak azt az egyetlen aprócska dolgot felejtettem el, hogy kelet felől egy beépítetlen telek van mellettünk, melyre lassan egy komplett dzsungel kilombosodott az elmúlt években. Következésképpen Hold csajszi a lombozat mögül pont nem látszott. Ha fél tíz tájékán végigkocogván a nyelestelek kocsibeálló-részén, kimentem a kapun, és át az úton, a szemközti buszmegállóban remekül lehetett látni. Tekintetbe véve, hogy a miénk D.varsány legforgalmasabb utcája, inkább nem költöztem ki a távcsővel a buszmegállóba, még a végén elkapott volna a helyi kisebbség, hogy mit traffipaxozok az út szélén. :D Meg hát amúgy is, jönnek-mennek az autók, meg úgy konkrétan szerintem hülyének is néztek volna...
Felmerült bennem, hogy esetleg kikocoghatnék egy nagyobbacska füves placcra, de gyalogosan, a háromlábú tubussal a vállamon messze lett volna, a kocsival kiállni macerás és főként hangos, ráadásul a kutyasétáltatók kedvelt helye, következésképpen a sötétben hóttbiztos sz...ba léptem volna, szóval elvetettem.
Maradtam a reménynél, hogy Luna előbb felmászik a lombok fölé, mint kibújik a földárnyékból. Hogy ellenőrizzem, átlag 10 percenként elkocogtam a buszmegállóhoz, megnézni, merre jár. Kezemben a színházi látcsővel, mert egyéb távcső nincs ám itthon, vagy a látcső, vagy a teleszkóp, kettő között semmi. Igazán épületes látványság lehettem...
A veszettdús flórának "köszönhetően" csak 11 felé sikerült olyan helyet találni, ahol két falomb találkozásánál el lehetett kukucskálni, és látható volt a hold. Akkorra már vége is volt a teljes fogyatkozásnak, már kezdett előbukkanni a csücske. De azért elrongyoltam a teleszkópért, felállítottam, megkeresgéltem a holdat, oszt végre-valahára gyönyörködhettem.
Persze csak módjával. A szemem majd' kifolyt, mert persze a kapu előtt van az utcai lámpa, és maximum 10 méterre álltam tőle. A fény nemigen kedvez az ég leskelésénél. :S
Igenám, de hamarosan Luna elkezdett újfent bebújni a következő fa lombja mögé! Odébb vonultam a kertben, találtam is egy újabb helyet, ahonnan remek volt a rálátás a holdra, megest bekerestem a kukkerrel, hűdejó. Gondoltam, szólok Ropesznek, hogy ha van kedve, nézzen ő is bele, bejöttem a házba cca. fél percre. Mire visszaértem, elkezdett bepárásodni a kukker valamellik tükre (egyszer kipróbálom, mi van akkor, ha bennehagyom azt a páraelszívó tasakot, amit elcsomagoláskor szoktam beletenni. Vajon látnék tőle?), következésképpen növesztett még vagy 8-10 új krátert a holdra. Na, per nagyjából itt jött el az a pillanat, amikor feladtam, és bevonultam. Lunának eddigre már csak nagyjából a fele volt árnyékban, egyébként.
Persze nem csak a párás tükör, meg a lombozat bosszantott, hanem a hülye májusi cserebogarak is. Idén is elnézték a naptárat, és most rajzanak. Elfuserált egy lények, a természet megadta a lehetőséget, hogy repülni tudjanak, de jottányi tájékozódó képességet sem kaptak hozzá. Még jó, hogy kitinpáncélt szintén kaptak, anélkül igen hamar kiplöttyennének, ahogy mindennek nekimennek... :S
Viszont stelláriumozás közben találkoztam egy tök helyes kis izébizével, hivatalos kategóriáját tekintve gömbhalmaz, a neve M22. (Van neki katalógusszáma is, de mivel jóban vagyunk, én csak így Emhuszonkettőnek szólítom.) Borzasztóan érdekelne, hogy látnám-e őt az én kis tubusommal, meg hogy hogyan is tudnám megtalálni, mert hát nem olyan könnyű vele megtalálni a dolgokat. De nagyon szeretném megtalálni, mert úgy megtetszett. Majd mindjárt rákeresek a neten, hogy megtudok-e róla valamit... Na jó, nem mindjárt, majd holnap. Illetve ma, mert durván késő van. Vagy korán, nézőpont kérdése.
Háhá, Ropesz már majdnem két órája 33 éves lett! :D Hja, milyen kis fiatalka hozzám képest! :D Úgy egy órája fel is köszöntöttem, így legalább biztos én voltam az első... :)
Neked is jó éjszakát, Luna!

:D Remek zene! :D

Este Párommal arról beszélgettünk, hogy mit tervezzünk a következő, hosszú hétvégére. Megbeszéltünk egy anycim-meghívást (Roni, ha van kedved, és embered benyeli a két egymást követő hétvégét, akkor jöhetnél te is!), egy apám-látogatást, egy apósom-látogatást, és azt, hogy 15-én kocsival tutira nem mozdulunk ki itthonról, maximum besétálunk ide a metropolisz központjába, bár ez erősen időjárásfüggő.
Aztán felvetettük, hogy pedig milyen jó is lehet a márciustizenötödikei tömegnyomor egy két és fél éves gyerekkel. :P Szóval elmehetnénk valami nagy tömegbe, kokárdákkal, a lurkóra is rátűzhetnénk egy CD méretű kokárdát, hogy lássák, mekkora nagy magyarok vagyunk! De ha már lúd, legyen kövér, ez igazán csak Marosvásárhelyen lenne rapid. :D
És ezzel meg is született a terv egy kaland- vagy inkább túlélőtúrára, amit sebtiben meg is kell hirdetnünk. :D
Találkozás reggel négykor a budapesti Hősök terén, és indulás Romániába. Kokárda viselése, vagy legalább birtoklása kötelező, mert a későbbi kalandtúra szerves része. Útba ejtenénk Szatmárt, ahol be lehetne szerezni a gyümölcsnap keretében a szilvát, almát, stílszerűen célzóvíz formájában.
Érkezés után Marosvásárhelyen kiosztásra kerülnének a magyarságot hirdető, románokat gyalázó transzparensek, táblák; természetesen két nyelvűek, nehogy a magyarul nem értők lemaradjanak a mondanivalóról, mert akkor hol marad a túlélő-fíling. Ezután szintén kiosztásra kerülnének a vasvillák, kaszák, ásók is, hogy legyen mivel szembeszállni a felbőszült támadókkal. Egyéb fegyver nem megengedett, mert akkor oda a varázs!
Ebédről ugyan nem gondoskodunk, de a kedves jelentkező szörvájvereknek sem kell, a morcos tömeg úgyis (feltehetőleg túlzottan) szívesen megkínál majd minket tojásokkal, paradicsomokkal, meg ki tudja, még mi kerül a terülj-terülj-asztalkára.
Innentől nem dolgoztuk ki részletesen a tervet, csak annyit, hogy a túlélőket a busz Budapesten egyenesen egy kórház előtt teszi le (ahol mellesleg íziben jelentkezni lehet a következő, Magyar Egészségügy címmel meghirdetendő túlélő-táborra).
Vagyonosabb jelentkezők számára szívesen foglalunk helyet a Marosvásárhelyről Budapestre tartó repülőjáratra, aminek egyébként határozott szépsége, hogy nagyjából negyven perccel a marosvásárhelyi indulása előtt ér földet Budapesten, mert ugyebár közben átugrik az ember egy időzónát.
Holnap dobjuk is ám fel a hirdetést, mostanában úgyis nagy keletje van a kaland-túráknak, a brókerek, ügyvédek, és egyéb aktatáskás fontosemberek roppantmód szeretnek kilépni kicsinyt a mókuskerékből, és legott szörvájverekké avanzsálnak. Bittttos azé', mer' az trendi. :)
Ha valakinek további ötlete merülne fel a programmal kapcsolatban, netán jelentkezni szeretne :D, ne habozzon kommentezni!
:P

Szándékosan nem írtam kritikát a címben, ugyanis sokan a kritika szót azonosítják a negatív kritika kifejezéssel, én pediglen nem negatívasat akarok írni. A Fekete Tőr Testvériségről.

Bár régóta olvasgatok mindenféle vámpírtörténeteket (ugyebár az Alkonyat könyvek olvasása után jött a láz), a FTT ezidáig elkerült, bár több helyen emlegették a könyvsorozatot.
De igazság szerint furán jár az én agyam. Először az Alkonyatokat sem akartam elolvasni, mondván, hogy egy kupac tinédzser lelkesedik érte, akkor az nem nekem való, mint ahogy a szintén kupac tini által rajongott emo zene meg stílus sem az én világom, pedig millen népszerű! :D Aztán az akkoriban még intenzíven látogatott - azóta már meglehetősen elhanyagoltam, csak pár kedvenc fórumlakómmal tartom a kapcsolatot - Lumos fórumon az egyik leányzó ajánlására végül rászántam magam, és megnéztem a filmet, amitől kedvet kaptam az elolvasásához. Aztán találtam még pár kedvemre való vámpíros könyvsorozatot, mint pl. az éjszaka háza, vagy a trúblád, de ugyanolyan sokáig halogattam az Anita Blake könyveket, mint kezdetben az alkonyatot. Aztán mikor belevágtam, igazán tetszett, rá is kattantam a témára, és el is olvastam az összes Anitás kötetet, szerencsére akadt belőle nem kevés. :) Sőt, még képregény is, egy lelkes csapat megszerzi a netre felkerült angol nyelvű részeket, és átírja magyarra, nagyon szépen, igényesen, szóval le a kalappal előttük. (Ha valakit érdekel, és nem találja meg a neten, szívesen megadom az oldal elérhetőségét.) Nem vagyok egy nagy képregényfan, utoljára nagyjából szerintem a Bucó-Szetti-Tacsi, meg a Bobó és Góliát képregényeket olvastam, vagy 6-7 éves koromban, de ez tetszett. :D No de vissza a könyvekre.
Bár Anita Blake-et imádtam, az írónő másik sorozata, a Merry Gentry sorozat esetében szintén makacsul ellenálltam. Azértse! Micsoda baromság, hogy tündérek! Ez végképp nem nekem való - gondoltam naivan. Pedig dehogynem, mikor rászántam magam, ugyanúgy rákattantam, mint az Anitás sorozatra. :) Bár azt meg kell hagyni, hogy az AB könyvek 6. kötetétől, illetve a MG könyvek közül az összes nekem egy kicsit túl erotikus, és túl sokszor azt gondoltam, hogy ó, ne, már megint, azért maga a sztori és a karakterek nekem biza tetszettek. Megemlíteném még kedves T. barátom észrevételét, hogy az Anita Blake könyvekben őt speciel halálra idegesíti a sok divatleírás lépten-nyomon. Ki mit viselt, ő maga mibe öltözködött, meg amúgy is T. szerint kissé sok a leíró rész. Erre mondják, hogy ízlések és pofontok, engem speciel jobban idegesített, hogy ugyanazt a kifejezést, amit feltehetőleg poénosnak talált Hamilton néni, minden kötetben ellövi, sőt, van hogy többször is egy köteten belül. Most hirtelen csak az jutott eszembe, hogy feszt minden szex után "újra tanulnak lélegezni", de tudom, hogy nem csak ez volt ilyen. Mondanám, hogy lehet ez a fordító hibája is, de nem, az utolsó kötetek nem jelentek még meg magyarul, így angolul volt hozzájuk szerencsém. Ott is relearning how to breathe volt. :D No de annyi baj legyen, ettől függetlenül nyilván nem véletlen, hogy legalább kétésfélszer elolvastam a sorozatot egymásután. :) Na jó, az angol részeket csak egyszer, az csak akkor megy nekem, ha űz a kíváncsiság...
Miután ennyit locsogtam egyéb könyvekről, térjünk rá a Fekete Tőr Testvériségre.
A sztori szerint vannak ugyebár a vámpírok, akik a minden kötet elején megtalálható magyarázat szerint "A Homo sapienstől elkülönült faj tagja. A vámpíroknak vért kell inniuk, hogy élni tudjanak, ám az ebből nyert erő nem sokáig tart. Az átváltozást követően, amely általában húszas éveik közepén következik be, nem tudnak kimenni a napfényre, és rendszeresen kell vért inniuk valaki vénájából. Nem képesek egy harapással átváltoztatni az embereket vámpírrá, vagy azzal, hogy a vérüket isszák, ritka esetben azonban házasodhatnak velük. Képesek láthatatlanná válni, amikor akarnak. Ehhez azonban meg kell nyugodniuk, koncentrálni, és nem vihetnek magukkal semmi nehéz tárgyat. Ki tudják törölni az emberek emlékeit, feltéve, hogy rövid távú emlékekről van szó. Egyesek tudnak olvasni mások gondolataiban. Átlagéletkoruk néhány ezer év, egyes esetekben még ennél is több." Arra a leírás nem tér ki, de az embervér igen kevés energiához juttatja őket, sokkal jobb a vámpírvér, méghozzá ellenkező nemű vámpírból, ami általában önkéntes alapon megy náluk. A vámpírokat egy Őrző nevű csajszi tetemtette.
Az Őrzőre, mivel ő tud életet teremteni, roppant féltékeny az Omega, aki viszont maga a megtestesült gonoszság. Életet ugyan nem tud teremteni, viszont a halállal jól boldogul, az emberekből kiválogatja a legagresszívabb egyedeket, és élőhalottakat csinál belőlük, az úgynevezett alantasokat, akik az Alantasok Társaságába tömörülve azt a feladatot kapták, hogy kinyírják az összes vámpírt. Ezek ellen a lélektelen gyilkosok ellen védi a vámpír lakosságot a Fekete Tőr Testvériség, egy direkt harcosoknak kitenyésztett pasikból álló szervezet. Az elején nagyjából 7 pasi a tagja, asszem, de ez a kötetek során változik.
Ami kifejezetten tetszik a könyvben, hogy bár a sorozatban ugyanazok a szereplők, de a fókusz minden kötetben más "testvérre" esik, illetve a hozzájuk csapódó csajra. Először, pontosabban mikor a második kötetbe kezdtem, nem annyira tetszett, hogy miért is nem az első kötetben megismert párossal folytatódik, de aztán rájöttem, hogy nem is baj. Így meg lehet ismerni a többieket is, mi van a fejükben, mi motiválja őket, és persze minden kötet végére elkel egy-egy pasi a testvériségből. Nem feltétlenül totál happyend, mert az egyik párosnak sosem lehet gyereke, a másiknál a csaj meghal, és csak szellemként tér vissza a pasijához (persze így gyerekük nekik sem lehet), de azért ők boldogok. :D Kivéve az egyetlen olyan testvért, akinek már az elejétől fogva van nője, mert ő pont fordítva jár, az ő (terhes) feleségét később megölik sajna, ami annyira megrázza a pasit, hogy eltűnik, és ezidáig (6. kötet elejénél tartok) elő sem kerül.
A testvériség ügyes-bajos dolgai mellett bepillantást kapunk az alantasok életébe, általában a mindenkori főalantast (gyakorta változik a személye, mennek a hatalmi harcok feszt) és a közvetlen környezetét ismerhetjük meg, a terveiket, cseleiket, és néha az Omega egyik-másik húzását.
Természetesen egy idő után nyilvánvalóvá válik, ami persze a legelejétől fogva sejthető (de csak a 6. kötet legelején van leírva konkrétan), hogy az Omega az Őrző gonosz testvére. Van nekik valami apucikájuk is, de róla még csak pár utalás esett, bizonyára ő az isten, vagy nemtom. :)

Summázva: a vámpírkönyvek kedvelőinek, akik még nem olvasták a FTT-et, ajánlani tudom. Feltéve, ha elnézi az illető, hogy itt is akadnak erotikus részek, bár nem annyira kiélezve, mint Hamilton néninél.
És megjegyezném még azt is, legfőképpen magamnak, hogy ha egy könyv (vagy akár film) népszerű, az lehet azért is, mert jó... :D

Vodka + jég = károsítja a vesét.
Rum + jég = károsítja a májat.
Whisky+ jég = károsítja a szívet.
Gin + jég = károsítja az agyat.
Ki hitte volna, hogy az a kurva JÉG tesz tönkre bennünket!?

Azon töprenkedek, hogy indítok még egy blogot. Egy történetet szeretnék rajta publikálni, de nem a sajátomat. Igazából tini koromban olvastam, és nagyon tetszett. Nemrégiben kedvem támadt nosztalgiázni, és meg is találtam a kérdéses könyvecskét az egyik licitálós oldalon, íziben meg is vettem. Most újraolvasva még mindig tetszik a történet, és bár így felnőtt fejjel már feltűnt pár hiányosság, de azért úgy döntöttem, lehet, hogy másoknak is tetszene. Komoly előnye, hogy mivel nem én írom, jóval gyakrabban hoznám a folytatást.
A történet egy fiatal, asszem talán 15 éves lányról szól, aki szeretné felfedni az ő születése előtt elhunyt édesapja halálának rejtélyét. Ennek érdekében elutazik nagynénjéhez, arra a szigetre, ahol szülei is éltek a lány apjának halála előtt. A szigeten aztán nagyon meglepő, hihetetlen dolgokat tapasztal...
A történet nem nélkülöz némi misztikumot, némi tiniszerelmet, és soook rejtélyt...

Hátha ezzel kommentezésre bírhatok végre valakit, érdeklődnék, hogy érdekel-é bárkit is a történet?

Kedvesem ma küldött nekem egy cikket, az origo tudományos témákat felvonultató részlegéről. Noha a cikk valójában egy áltudománnyal foglalkozik. :D
Arról szól ugyanis, hogy a horoszkópok valójában évszázadok óta tévednek, ráadásul egyre többet, mert a nap valójában nem is ott tartózkodik, ahol kellene. Annyira nem mennék bele a részletekbe, de nagyjából a Hold és a Nap közötti gravitáció okoz egy kis mozgást a föld forgástengelyének irányában. Szóval a forgástengely is kicsit forog. Namármost a horoszkópizmus idestova 5000, azaz ötezer évvel ezelőtt kezdett fejlődni, akkor a napocska odébb kucorgott a földhöz képest. Ezt ugyan több, mint kétezer éve tudják az effélékkel foglalkozók, de nagy ívben tojnak rá. :D
A lényeg az, hogy az egyes állatövi jegyek (ugyebár a napjegyek) valójában elég rendesen elmásztak azalatt a potom ötezer év alatt. Ebből következik, hogy bár egész életemben ikrek jegyűnek vallottam magam, valójában a bika jegybe tartozom! Egy világ omlott össze bennem. Ééén, bika? Mit képzelnek magukról???! :D
Elkocogtam egy horoszkópista oldalra, megnéztem a bika általános leírását. Per nagyjából semmi nem stimmelt. Pedig eddig is elvileg az aszcendensem bika volt, bár egyes aszcendensszámítgató progik szerint az is ikrek.
Aszongya hogy: Szívós, állhatatos, gyakorlatias, óvatos, nyugodt, türelmes, megfontolt, céltudatos, ragaszkodó, megbízható. Én állhatatos? Szívesen lennék az, de sajna nem. Asszem, a megfontolt sem annyira stimmol. A nyugodt meg türelmes csak néha jellemző, nem folyamatosan. :) Nehezen szánja rá magát a cselekvésre, de amibe belekezd, azt nagy kitartással be is fejezi. Épp ellenkezőleg. Nagy elánnal, ész nélkül belevetem magam minden baromságba, viszont hamar el is fogy a lelkesedés. Szereti a természetet, a földet, az anyagot. Na jó, egye fene, ezt rám lehet fogni.
Jó ízlésű, rendszerint művészetkedvelő, inkább a képzőművészetek állnak közelebb hozzá. Ezek mondjuk azt hiszem, igazak, de elvileg az ikrekre is. ;) Fontosak számára az élvezetek, az életöröm minden fajtája. Nehezen fogad be új információkat, de amit egyszer megtanult, azt nem felejti el. Nem mondanám, hogy nehezen fogadnám be az infókat. :) Termékeny típus, gyermek- és családszerető. Ez részben igaz. Bálint meglehetősen hamar összejött, és imádom a családomat, de nem vallanám magam gyermekszeretőnek. A sajátomat imádom, de úgy általában a gyerekek idegesítenek. Pont, mint a felnőttek esetében, pár egyedet kedvelek, de az emberiség nagy része... Na hagyjuk! :P Beosztó, gyakran fejlett pénzügyi érzékkel rendelkezik. Ez aztán végképp valaki másról szól! Rossz esetben mohó, anyagias, birtokló, kisajátító, makacs, csökönyös, lassú, merev, nehéz felfogású, lusta, önző, féltékeny. Remélem, hogy a rossz eset végképp valaki más... ?D

Ezzel szemben az ikrek jegy leírása szinte szóról szóra stimmel.
Fizikailag és szellemileg rendkívül mozgékony. Na jó, fizikailag nem annyira, legalábbis mostanában, régebben még igaz volt... :) Élénk, intelligens (mondják), értelmes (ilyet is fogtak már rám), kíváncsi (borzasztóan :D), ügyes, talpraesett (asszem).
Sokoldalú, minden érdekli, de hiányzik belőle az elmélyülés, az alaposság. Szó szerint.
Rugalmas, könnyed, jól alkalmazkodó. Mint kettős jegynek gyakran több foglalkozása, munkája van, azokat is könnyen váltogatja. Nem sorolom föl, hány szakmám van... :P A szerelemben is hajlamos a párhuzamos kapcsolatokra. Ifjabb, bohókásabb koromban akadt rá nem egy precedens. *irul-pirul* :D Sokat és szívesen utazik. Közlékeny, jó nyelvérzék és beszédkészség jellemzi. Ja, ja.

Most akkor hirtelen kapjak magamra új jellemvonásokat? Legyek üstöllést kitartó, mint egy pitt-bull? Rajongjak mások gyerekeiért? Lehessen fát hasgatni a hátamon? Tompuljon el a felfogásom? Háááát, inkább kihagynám. Most mit tegyek? :)
Az is elgondolkodtató, hogy most valóban stimmel rám az ikrek jegy leírása, vagy azért jellemfejlődtem ilyenre, mert túl sok horoszpókot olvastam kiscsikó koromban? Persze már kicsinek is örökmozgó voltam, és szertelen, és locsifecsi, akkor is mindenbe belekezdtem, de nem tartottam ki semmi mellett, pedig akkoriban nem olvastam horoszkópit... :)

Ja, ha valaki elolvasná a teljes cikket, megteheti ITT. Megtalálható az állatövi jegyek valódi időtartama, meglepő módon tizenhárom, mert annyi van ám, csak az egyiket, a kígyótartót elsinkófálták. :D

Mindamellett legalább egy rejtélyre fény derült: Roni, tudom már, miért vagy még nálam is döntésképtelenebb! ;) A rák valójában ikrek!!! :P :D

Elvileg vannak ugye a bagoly meg a pacsirta típusú emberek. Gy.k. az előbbiek későn kelnek, későn fekszenek, az utóbbiak meg épp ellenkezőleg, tyúkokkal térnek aludni, és pitymallatkor kelnek. Mennyivel jobb lenne nekem pacsirtaként, de nem, nekem bagolyfajzatnak kell lennem. Fenébe. Szerintem legalább egy hónapja nem volt olyan, hogy éjjel kettő előtt elaludjak, ha le is fekszem, csak nyűglődök az ágyban. Aztán meg reggel, midőn ébred a lurkó, alig bírom kivonszolni magam az ágyból. Kegyetlen. :(
Mióta az eszemet tudom, ilyen vagyok, csak egyre rosszabb. :) De már a gimiben is feszt elkéstem a suliból...
Bezzeg Roni kuzinom! Szerintem hétköznap legkésőbb tíz felé hussan durmolni, viszont alig mallik a pity, ő már sertepertél. Sokszor négy-öt felé. Régebben ilyenkor "norbizott", meg takarított emberi ébredési időig. Mainapság inkább netezget, olvasgat, mert a pasija rosszul viseli a hajnali motozását. Én meg a pasiját, azaz pontosabban nincs vele baj, csak nekik egymással nem lett volna szabad kezdeniük, de ez egy mellékes témakör. Szóval a párkapcsolatáért nem irigylem, de a koránkelésért baromira. Bár ennek megvan az a határozott hátránya, hogy ha jön hozzánk ittalvósra, mindig ő hervad el legkorábban, főleg, ha csendes baráti összerészegedést tartunk. :D
Egyébként a bagoly vagy pacsirta témakörben olvastam egyszer egy cikket, ami azt taglalta, hogy vannak emberek, akik baglyok, és kész; nem tesznye disznók, hanem a bioritmusuk más, az agyműködésük, a vérkeringésük, a hőmérsékletük egyszerűen semmi nem dolgozik náluk rendesen kora reggel. Ezt én megnyugvással olvastam, hogy lám, a gének tehetnek arról, hogy feszt elkések, meg nem bírok kikászálódni az ágybul. Mellesleg szerintem a kísérleteket végző tudósok mind egytől-egyik bagolynak vallják magukat, és ők is csak önigazolást kerestek a lustálkodásra... :D

No, lassacskán el is húzok aludni (lassacskán, mert addig még fogmosás, áramtalanítás, miegyébség, szóval hol van az még... ;)), az erre tévedőknek pedig itt egy körkérdés: Bagoly vagy, vagy pacsirta? Lehet válaszolni a kommentekbe... :)

Csellengtem a neten, és találtam egy tök helyes kis oldalt, ahol le lehet mérni, hogy ki milyen sebességgel gépel. Nem árt, ha vakon, mert ugye a monitoron olvasod a szavakat, amit le kell gépelni, és elég macerás, ha közben az ujjaidat akarod bámulászni. De szerintem mindenképpen jó játék, már csak kíváncsiságból is. Az alábbi az egyik legjobb eredményem, tudom, gépírónőnek ne menjek, nem egy nagy szám. :D Volt egyetlen jobb is, de akkor még nem figyeltem, hogy le lehet menteni ennek a táblácskának a kódját. Ja, ez 269 karakter/perc, 0 hiba. De mondom, ennél szinte kizárólag csak rosszabbak voltak... :)
Hajrá, teszteljétek magatokat! :D (Hivatkozás a táblácska alatt.) Eredményeket szívesen várok a kommentek között!

46 words

És te milyen gyorsan gépelsz? :)

Jelentem, megtaláltam a negyedik olyan film-könyv párost, ahol a film jobban sikerült, mint a könyv. Harcos olvasáspárti vagyok, úgyhogy ez részemről nem kis szó. :) Nem mondom, hogy nem számít, hogy melyik verzióhoz volt előbb szerencsém...

Az első az Átkozott boszorkák volt. Imádtam a filmet, süldő lány korom óta. Sandra Bullock egyébként is kedvenc színésznőim egyike, ráadásul a történet is nagyon tetszett. Kedvenc filmjeim között előkelő helyen szerepel. Nagyon szerettem volna megszerezni DVD-n, de akkoriban sehol nem lehetett kapni, mert épp megszűnt a magyarországi forgalmazhatósága. :S Közeledett valami ünnep, név- vagy szülinap, és én drága férjecském be akarta szerezni, de neki sem sikerült, viszont találkozott a könyv-verzióval. Maximálisan sikerült meglepnie, mondhatom. :D
Aztán elkezdtem olvasni, és csak néztem és bőszültem, hogy hát mi ez a történet, hiszen ez a két sztori köszönő viszonyban sincs egymással! :) Eleve a boszik nem is igazán boszik, na jó, a nagynénikék kicsit csintalankodnak néha, de Gilian és Sally egyáltalán semmit nem boszizik. Utóbb nem bántam meg, hogy elolvastam, de inkább úgy tekintek rá, mintha újabb háttérinformációkat tudtam volna meg a film történetéhez, nem pedig úgy, hogy a könyv története az igazi. Hajlamos vagyok a kedvenc könyveimet többször elolvasni, de erre azóta sem kerítettem sort, bár lassan érik a gondolat...

A második a Szoba kilátással. Ebben az esetben is a filmet ismertem meg előbb, szintén kedvenc filmjeim egyike. Ha valaki nem ismeri, ez egy kosztümös film az ifjú Helena Bonham Carter főszereplésével, ahol egy fiatal vidéki lánynak választania kell a gazdag, művelt, ám beképzelt és unalmas vőlegénye, vagy a szegény, de szintén művelt, továbbá zabolátlan és szenvedélyes fiú között, akivel olaszországi utazása során ismerkedik meg, majd a sors keze csaknem a lány szomszédságába veti a fiút.
Láttam egy onlány könyvárudában, és gondoltam, elolvasom, biztos ez is sokkal jobb lesz, mint a film, mint a legtöbb film esetében. Ráadásul akciós volt, az eredeti ár negyedéért árulták, postaköltséggel együtt is olcsóbb volt, mint eredetileg, hát gondoltam, a hülyének is megéri, hát még nekem! :)
Hát annyira nem érte meg. Sajnos meglehetősen csalódtam benne, a könyvben túl realisztikusan bemutatták a szereplők hátterét, ami sajna inkább lelombozó volt. Hát kit érdekel, hogy a lány családja eléggé felkapaszkodott, mondjuk alsó középosztálybeli, és anyja feszt behúzva tartja a függönyt a szobában, hogy az ablakon besütő nap ne szíjjjja ki a bútorok színét? :S Megvallom, én szívesebben éltem volna e nélkül az infó nélkül. :)

A harmadik a Vámpírnaplók. Elkezdtem olvasni a könyvet, és circa két fejezet után letettem, mert halálra idegesített, hogy Elena egy felszínes, önző kis picsa, idegesítettek a megnyilvánulásai, meg a sekélyes belső monológjai. Aztán elkezdtem nézni a sorozatot, mikor elkezdték adni a tévében. Na, az már tetszett, Elena sokkal jobb fej volt, komolyabb, érettebb, és nem szőke! :D És sitty-sutty rákattantam a sorozatra. Olyannyira, hogy egy idő után képtelen voltam várni az újabb részekre, inkább megnéztem a neten feliratosan. :)
Aztán kedves viruális barátommal emileztünk a témáról, és ő azt mondta, hogy csak az eleje annyira gáz a könyvnek, később jobb lesz. Bízom az ítéletében, így újra megpróbálkoztam a könyvvel, de továbbra is csak idegesített, ráadásul hozzácsapódott még a nemszeretem listához, hogy nem volt Jeremy, aki szerintem tök jó fej, hanem helyette volt egy kicsi húga Elenának, meg a nagynénje sem volt olyan jó fej, még a neve sem stimmelt. De azért hősiesen kitartottam, olvastam tovább, mert T. megígérte, hogy később jobb lesz. :D Jobb is lett, bár az első kötet nem tartozik a kedvenceim közé, soha nem is fog. A későbbiek már jobban bejöttek, kivéve talán a negyedik részt, ami nem Elena szemszögéből íródott. Mindenesetre annyira belelendültem, hogy bár csak az első két kötetet sikerült magyarul megszereznem (csak aztán jelent meg magyarul a harmadik), a többit is elolvastam, angolul megszereztem a neten. :) Meg kell hogy mondjam, hogy a későbbi részek sokkkkkkal jobbak, mint az eleje. :)
Utóbb már persze azt is megértettem, hogy Elena azért olyan felszínes és önző liba az elején, hogy legyen alkalma jellemfejlődni, mert ugyebár a jó regény az okosok szerint arról ismerxik meg, hogy a karakterek fejlődnek a történet során. Hát itt volt honnan karakterfejlődni, a béka feneke alól. :D De ettől függetlenül még mindig sokkal jobban tetszik a sorozat, mint a könyv teszemazt első két kötete, bár itt is baromi nagy az eltérés a kettő között. Ez persze még nem jelentene semmit, hiszen a trúbládoknál is a sorozatban csak lestem, hogy honnan a francból szedték a cselekményt, mert a könyvekből tutira nem, onnan maximum a szereplőket vették, de ott határozottan a könyv tetszik jobban.

És most, negyedikként befutott a Csillagpor. Itt is a filmet láttam először, a könyvre csak azután lettem kíváncsi, mert úgy véltem, biztos több infót megtudhatok, mint a filmből. Meg is tudtam, abban nem is volt hiba. De másban azért akadt.
Ott van az érzelmi szál. A filmben szépen figyelemmel lehetett kísérni, ahogy kialakul a láááv a fiú és a lány között, fokozatosan, apránként. A könyvben meg a csillaglány közli a sráccal, hogy utálja, aztán hipp-hopp átugrunk pár hetet, a fiú hazaér, és míg a lány vár rá, egyszercsak szereti. Na hurrá. A fiú meg rohan a másik nőhöz, aztán egyszercsak mégsem szereti, hanem visszamegy a csillaglányhoz.
Aztán a befejezés. Milyen heppiend az, ahol boldogan élnek, míg a pasi meg nem hal, de a csaj azután is él, örökké. Hagyjuk már... A filmben tisztességes hálivúdi boldogságos-mindenkinekjós befejezés sikeredett.
Az is igen érzékenyen érintett, hogy a film legjobb fej szereplőjét, a kalózkapitányt sehol sem találtam. Volt helyette egy hajóskapitány, aki ugyan igazán rendes, meg kedves, de csak egy halvány kis mellékszereplő. A Robert de Niro által formált Shakespeare kapitány egy igazi nagy arc, bár azt mondjuk nem vágtam, hogy miért is kellett átkeresztelni Shakespeare-re.
Amit meg végképp nem vágtam, hogy minek is kellett belekeverni az ún. Kastély Szövetséget, amiről mindössze vagy öt mondat hangzik el az egész könyvben, se eleje, se vége, csak lóg ott, még csak nem is elvarratlan szál, hanem csak úgy befűzött, de egyet sem öltöttek vele. :) Meg mi az az Unseeli udvar, aminek a hatalmát megdöntötték, és ami 1 azaz egyetlen mondatban szerepel. Tudom, mi az az Unseeli, de baromira nem ebből a könyvből, mert itt csak egy odavetett szó. Ja, és ott van Lady Una, akit csecsemőkorában raboltak el. Akkor honnan is emlékszik rá, hogy ő Lady Una? Ha még kisgyerekkor szerepelne, de egy csecsemő, azaz mondjuk egy max. egy éves babuc honnan emlékezne részletekre? Meg mit kezdett az őt szolgának elraboló boszi egy karonülővel, legfeljebb totyogóval? Büfiztette? Baromság.
De végülis ezt sem bántam meg, hogy elolvastam, mert ugyanakkor sok szereplőről illetve egész Tündeföldről megtudtam temérdek érdekes háttérinformációt. De a film mégiscsak jobban tetszett. Ritkaság... :)

Sokáig ellenálltam neki. Küldözgettek időnként emberek meghívókat rá, amit leginkább figyelmen kívül hagytam, mainapság divatos kifejezéssel élve ignoráltam. :) Úgy voltam vele, hogy hagyjuk már, a másik közösségi oldalt is unom, kit érdekel...
De azért a kedvenc könyvkiadóm egyik oldalára csak el kellett időnként látogatnom, olvasgatni a többieket, letölteni ezt-azt, amit kariajinak adtak. Még mindig ellenálltam, ááá, én biza nem regisztrálok.
Aztán Kata barátném is küldött meghívót, és ő az a személy, akinek szerintem nemigen tudnék nemet mondani, még egy ilyen sutaságra sem. :) Ahogy Roni unokatesóm fogalmazott, ő az, akinek mindent elnéznék, mindent megbocsájtanék, bármiről is lenne szó. Igaza van, persze kisebb kikötésekkel. (Pl. vér ne folyjon! :D) Szóval az ő kedvéért már regisztráltam. De úgy voltam vele, hogy azért nem vagyok oda a témáért.
Jött pár ismerős, régi sulitársak, egypár rokony, és néhány virtuális ismerős, pölö innen a blogról. :D Pusztán kíváncsiságból letöltöttem az ifonra a fészbúk klienst, aztán csak pislogtam, fogggalmam sem volt, mit is kéne vele kezdenem. Aztán persze pár óra alatt rájöttem, hogy hogy is kell vele bánni, de nehéz úgy, hogy eleve dunsztom sincs, hogy mikre képes a site. Na mindegy is. Ájfonkliensről azt tudni kell, hogy szól, ha üzenet vagy felkérés érkezik, szépen fut a háttérben, és időnként ellenőrzi a szervert, hogy nincs-e változás, és ha van, olyasmi üzenetet dob, mintha sms jött volna, először néztem is bután, hogy mi az istent írogat nekem esemest a fészbúk. :D Szóval időnként dumálgatott itt nekem, időnként unalmamban én nézegettem, a lényeg az, hogy szinte rászoktam. Ha ráérek, megsasolom a hírfolyamot, hogy lássam, írtak-e valami érdekeset a kiadós oldalon, meg ilyesmik.
Hétvégén a másik kütyün, az ájpeden neteztem, míg párom meg az unokatesóm kint szívta a "friss levegőt" a teraszon. Aztán mikor visszajöttek, férjem megáll a hátam mögött, és csodálkozva megkérdezte, hogy én is fent vagyok a fészbúkon? Mert hogy ő is ám, épp a minap regisztrált. De már nem emlékszik, hogy milyen emilcímmel, meg jelszóval. De azért gondoltam, rákeresek. Na, igen ritka neve van az én drágámnak, Tóth ...ból akadt többszáz, viszont az egyik mellett felismertem a képet, háhá, mondom, megvagy! Aszongya, hogy ő biza nem töltött föl képet. De hát tutira ő az, nem ver át, azt a képet én magam készítettem róla, konkrétan Mátyás király szülőháza előtt. :) No, kiderült, hogy már másodjára regisztrált, de egyik emilcímére vagy jelszavára sem emlékszik. Hűdejó. Ilyen egy összeszedett, precíz rendszergazda, nem? :D Persze meg lehet érteni, épp ez az, hogy sokkal fontosabb dolgokon jár az agya, mint egy unalmában összedobott facebook-regisztráció. Az ügyben odáig jutottunk, hogy a második, kép nélküli regisztrációjához megtaláltam az emilcímet, de az elsőt, a képeset még mindig a feledés homálya fedi, pedig kipróbáztam az összes forgalomban levő címét. Márpediglen legalább a cím kéne, hogy az egyiket meg tudja szüntetni, és a másikat használni. Pláne nehéz ügy, hogy annyira nem is érdekli. Meg engem sem. Csak úgy érdekességképpen locsogtam el a történetet. :)
Minap megint nézelődtem, aztán a hírfolyamon megakadt a szemem egy néven, olyan kis ismerős volt. Előszedtem agyamban az archív fájlokat, hogy rájöjjek, honnan ismerős. Rá is jöttem, egy régi munkahelyemről; egy darabig együtt dolgoztunk. Ciánt nem szedtem volna rá, de azért nem volt olyan tucatnév, hogy nagy lett volna az esély a tévedésre. :)
És kiderült, hogy egyik kedves bloggerina társunk anyukája! :D Hihetetlen, hogy milyen kicsi is a világ. Nagyon örültem, mert kedveltem az illetőt, és kíváncsi lettem volna rá, hogy mi van vele. :)
Mondják, hogy az internet közelebb hozza egymáshoz az embereket. Nem mondom, hogy minden esetben igaz, mert nem ritka, hogy a testvérek, akik egymás melletti szobákban ülnek a gép előtt, cseten beszélik meg a dolgaikat (vagy mikor a hajdanvolt barátom a panellakásban a szomszéd szobában lévő "sógornőjével" a cseten beszélte meg, hogy a lány megy ki a konyhába teát készíteni, csináljon-e neki is - na nem mintha nem az ő ajtaja előtt vezetett volna el az út a konyháig :S), de az is tény, hogy remek eszköz régi ismerősök felkutatására, vagy távoli barátokkal, rokonokkal tartani a kapcsolatot. Én magam is emesenen szoktam locsogni Németországiában élő keresztanyámmal, illetve egy csomó barátommal. Mi több, vannak olyan ismerőseim, sőt, barátaim, akikkel sosem találkoztam még élőben. :)
Szóval az internet közelebb hoz. Meg a fészbúk is. Nem is olyan rossz az a fészbúk. :)

Nézegettem ma (a fenéket, már bőven tegnap) Bálint fiam onlány fotóalbumát. Megállapítottam, hogy szégyentelenül régen nem frissítettem már, igazán ideje lenne. Ugyan téli fotók az utolsók, de nem idei, hanem tavaly téli képek. Ezúton ígérem, hogy frissítek, hátha akkor be is tartom. :D

Amúgy meg azon töpiztem, hogy majd a gyerekem jól beperelhet, amiért aktfotókat közöltem róla az interneten. :D Végül is nem adta a beleegyezését, hát nem? Megsértettem a személyiségi jogait... :) Tiszta szerencse, hogy mivel kiskorú, így a képei publikálásához szülői engedély szükséges, és jobb napjaimon az ilyesmit megengedem magamnak...
Ha már locsogtam róla: ha valakit érdekel egy raklapnyi kisbaba- és gyerkőcfotó, itt lehet megnézni.

Ezennel megkezdem áldatlan tevékenységemet a blogírás terén. Nem mintha nem lettem volna itt a blogspoton már egy ideje, de nem a hagyományos értelemben vett blogolást követtem el, szóval ez most még új nekem. Nem is biztos, hogy menni fog, általában nagy lelkesedéssel belevetem magam a dolgokba, aztán egy idő után elunom, szóval kíváncsi vagyok, meddig fog ez tartani. :)

Még nincs kész a blog, tervezek ide is még pár ezt-azt, az oldalsávra kütyüket, meg talán egy csetablakot is, ha úgy látom, hogy jár egyáltalán erre valaki. :) De ha valaki olvassa, nyilatkozhat kommentben: Ugye milyen szép kis sablont találtam? Annyira örülök neki, mert nekem nagyon tetszik. (Köszi a SkinCornernek :D) Másnak is tetszik?